2013. március 3., vasárnap

Ásvány, vagy kőzet



Folytatnám az „Egy kis pluszt”….

Az ásványok tulajdonságairól és azok hatásairól lenne szó.
Mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány fogalmat.

Először is tudjuk meg, hogy mi a különbség az ásvány és a kőzet között.
A kőzetek ásványokból állnak, rendszerint néhányból, az ásványok szabad elemekből, vagy ezek vegyületeiből tevődnek össze. 
A kőzet lényegében az ásványok halmaza. A kőzetek lényeges alkotórészei a bolygónknak. A kőzet sok-sok ásványszemcse halmaza, melyek összeolvadtak, kötődtek, vagy összecementálódtak egymással.

Az ásványok szilárd elemekből, vagy vegyületekből állnak. Meghatározott belső szerkezetük van, amely korlátozottan, de változhat. Az ásványok általános tulajdonságait használjuk fel a  meghatározás során. 
Ilyen PL: szín, fény, habitus, kristályrendszer, keménység, törés, karcszín, hasadás. Nem részletezném most a különböző szempontok alapján felállított csoportokat, hiszen akkor nagyon eltérnék a mondandóm lényegétől. 
Külön az egyes ásványoknál úgyis szó lesz pár sorban az általános tulajdonságokról.
Azt gondolom az ásványok gyógyhatásainak megértéséhez, lesz még szükség plusz információkra, azokat, majd menet közben beiktatom.
Lehet beszélünk egy kicsit az energiákról, ezoterikáról, majd menet közben kialakul.
Folyt.köv.





http://www.szepi-mineral.gportal.hu/gindex.php?pg=19061212


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése